eu4journalists

A Gazdasági és Pénzügyi Unió, valamint az euró

5. Mit hozott az euró?

2007 . január 1-jén jegyezték az euró készpénzként való megjelenésének ötödik évfordulóját. A pénznem bevezetését széles körben sikeresnek tekintették. Az erős és stabil euró a globális gazdaság két vezető valutájának egyike lett.

Az Eurózóna tagjai élvezik a nagyobb valutaszövetség előnyeit. A spekulánsoknak például nehezebb gyors haszonra szert tenni a valutákkal való kereskedés által, így csökken az érték miatti nyomás. Az 1990-es évek elején a spekulánsok káoszba döntötték az ERM-et; előbb a font, majd a líra leértékelődését okozva, de most távol vannak az eurótól, s így nem okozhatnak kárt. Összegezve, az Eurózóna képesebb elviselni az árak ingadozását, mint egy különálló tagállam. Emellett az euró befolyása tovább növekszik. Az Eurózónán kívüli kereskedelem az Eurózóna bruttó nemzeti termékének (GDP) több mint egyharmadát teszi ki, mégis az átváltási árfolyam hatással van minderre. Az erős euró bajba hozhatja az exportőröket, és elbátortalaníthatja az Eurózónába történő külföldi befektetéseket, de segíti az importőröket és az Eurózóna befektetéseit szerte a világban.

Az EU polgárai számára sokkal egyszerűbb az utazás az Eurózónán belül, hiszen nem kell pénzt váltaniuk. A javak és szolgáltatások árainak összehasonlítása úgyszintén egyszerűbb, s elősegíti az egységes piac jobb működését, és támogatja az egészséges versenyt, a fogyasztok előnyére. Az euró által hozott gazdasági és árstabilitás kedvező az egész gazdasági klíma számára, a családoktól kezdve a vállalkozásokig. A jelenlegi számadatok szerint az euró bevezetése a belső euróövezet kereskedelmét 5-15%-kal növelte.

Noha az euró gyakorlati haszna széleskörűen elismert, a megváltozott gazdaságpolitikai környezet problémákat okozott a politikusoknak. Nemcsak a kormányok találták nehéznek az euró gazdaságpolitikai kényszerét, hanem néhányan még hibáztatták is erőszakos előretörését.

A leggyakoribb panasz a tagállamok részéről talán mégis a kamatlábak alkalmazását érinti. Jelenleg néhány politikus, nevezetesen Németországból, Franciaországból és Olaszországból az alacsonyabb kamatlábakat szorgalmazza a növekedés érdekében. Az ECB azonban 2003. júniusától 2005. decemberéig 2%-ban állapította meg a kamatlábakat, s ezen országok, úgy látszik, megfeledkeztek arról a tényről, hogy az Eurózóna tagállamainak alacsonyabb kamatlábai voltak, mint nekik volt tíz évvel ezelőtt. A tény, hogy a tagállamok nem tudják módosítani a kamatlábakat, azt is jelenti, hogy nem tudják alacsony kamatlábakkal egyoldalúan ösztönözni a befektetéseket vagy magasakkal serkenteni a megtakarításokat. Az egységes európai valuta egységes európai pénzpolitikát jelent. Még ha nincs is egységes európai gazdaságpolitika, az Eurózóna tagállamainak gazdaságpolitikájukat az EU irányelveinek megfelelően kell alakítaniuk.

Az Eurózóna-szkepticizmus

Sokan, különösen az öregebbek még hajlamosak az eurót átváltani saját egykori valutájukra, különösen, amikor nagyobb összegekről van szó. 2006 novemberében a Deutsche Bundesbank egy felmérést tett közzé, miszerint a német lakosság 77%-a még márkában számol. 94%-uknak fogalma sincsen, hogy az 500 eurós bankjegy lila színű. Egészen máig több mint 14.4 billió német márkát (kb. 7.2 billió euró) őriznek a szekrényekben vagy a párnák alatt. Úgy tűnik, hogy a német lakosság egy része nem bízik az új valutában, s mivel a régi márkát mindig beválthatják a szövetségi banknál euróra, így nem sietnek. Ez talán az európaiak egy részének óvatosságára utal, ugyanakkor annak a bizalmatlanságnak is a jele, amit sok tagállam az EU-val szemben táplál.

A legnagyobb félelem az euró esetleges inflációjára irányul – amely a 2002-es, euróra való átállás körüli jelentéseken alapul. Az átlagpolgárok kemény hangot tudnak használni a régi valuták euróra való átváltása kapcsán. De csak azoknak lehet pontos képe a javak árának változásáról, akik rendszeresen lejegyezték az árakat. A gyakorlatban az embereknek a mindennapi használtban előforduló alacsony árak változásairól van képük; pl. egy csésze kávé, egy pohár sör, egy kenyér vagy egy újság árát jegyezik meg. Kis összegű árukat minden nap vásárolnak, és néhány szolgáltatás ára jelentősebb növekedést mutat, mint a drágább javaké és szolgáltatásoké. A kis vásárlások ára úgy tűnik, jobban módosult, miután az árakat kikerekítették, mint ahogyan tették azt az eurózóna legtöbb országában.

A kikerekített árak könnyebbé teszik az életet mind a vásárlók, mind pedig az eladók számára (1 és 2 centest érmét már nem adnak ki Hollandiában és Finnországban, noha ezt még hivatalosan el kell fogadni), de mégis hamis képet adnak az euró értékéről.

Egy másik jelenség: minél tovább használták a régi valutákat, annál erősebb az érzés, hogy az árak emelkedtek az euró bevezetésével. Ennek oka, hogy a mostani euró árakat összehasonlítják az egykori árakkal. Gyakran nem gondolnak azonban arra, hogy a régi valutával magasabb áraik lennének az infláció miatt.

Az általános vélekedéssel ellentétben, a Bizottság felmérése alapján kiderült, hogy az euró megjelenésével nem nőttek jelentősen az árak. Az euró-készpénzre való átváltásának folyamata átlagosan kevesebb, mint 0.3 %-ban hatott az árakra.

Néhány új tagállam azon gondolkodik, hogy népszavazást tartson arról, hogy miután megfeleltek a konvergencia kritériumoknak, mikor csatlakozzanak az Eurózónához. Dánia és Svédország 1999-óta minden alkalommal negatív eredményű népszavazást tartott.

2005 júniusában a Stern magazin arról számolt be, hogy a német választók 56%-a úgy nyilatkozott, szívesen visszatérne a német márkához. Néhány olasz politikus az eurótól való elhatárolódást hirdette, mint pl. Silvio Berlusconi. A szeparatista olasz “Északi Liga” népszavazást szorgalmazott a lírához való visszatérésről, és sok szélsőjobboldali párt EU-szerte felhívást tett közzé a régi nemzeti valutához való visszatérésre, jóllehet ezeknek több közük van a nacionalizmushoz, mint EMU-hoz, vagy az euró sikeréhez.

Az Európai Bizottság kizárta annak lehetőségét, hogy bármelyik Eurózónába tartozó ország feladja az új valutát. Az euró marad, hiszen a vele járó előnyök fontosabbak, mint bármilyen nemzeti vagy európai szintű probléma.

Az EMU jövője

Az EMU legfőbb kérdése a következő évben, akárcsak az Unióé, a nemzeti kontra európai érdekek lesznek. 2007 januárjában a Financial Times arról írt, hogy Franciaország, Olaszország és Németország úgy hiszi, hogy euró kárt okozott a nemzeti gazdaságnak, míg az EU egészének gazdaságára pozitív hatással volt. Ezzel ellentétben az International Herald Tribune másfajta értékelést adott, bizalmat szavazva az eurónak. A 2007 márciusi áttekintés szerint a franciák és olaszok 89%-a, a spanyolok 93%-a és a németek 83%-a úgy véli, hogy az euró 2057-ben lesz Európa mértékadó valutája.

Az, hogy az Eurózóna-szkeptikusok véleménye megalapozott-e a nemzeti gazdaságokra vonatkozóan, vitatható, hiszen a nagyobb, erősebb országok gazdasági recessziót tapasztalhatnak, hogy az új tagállamokat felzárkóztassák. Tény, hogy az euró övezet 2006-ban jegyezte legnagyobb növekedését 2000-óta, és a jövőben is nyilván emelkedő irányzatot mutat. A német gazdaság is kezdett talpra állni 2007 elején. Tehát az Eurózóna gazdasága erős marad, a jelenlegi kamatláb ingadozások az euró tekintetében kisebbek, mint a dollár esetében.

Az euró elmozdította a dollárt, mint kiemelkedő nemzetközi bankpiaci valutát és az euró most a nemzetközi tartalékok 25%-át teszi ki, teret nyerve a dollár rovására.

Témakörök

• Az euró stabilitása a kamatlábak ingadozásával szemben
• A “Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP)
• Az euró-szkepticizmus az inflációt és a gazdasági növekedést illetően
• Az EU gazdasága a tagállamok gazdaságával szemben