eu4journalists

A Gazdasági és Pénzügyi Unió, valamint az euró

3. Az Európai Központi Bank (ECB)

Amikor az eurót bevezették 1999-ben, az Európai Központi Bank (ECB) teljes felelősséget vállalt az euróövezet egészében a gazdasági politikát illetően. Ez magába foglalja a kamatlábak szintjének megállapítását és az idegen valutatartalékok kezelését az euróövezetben.

Az ECB vezetője az elnök, akit a Tanács jelöl ki az Európai Parlamenttel való konzultáció után. Ha a Parlament visszautasítja a jelöltet, a Tanácsnak joga van kijelölni egy személyt (Economic and Monetary Affairs Committee) .

Az ECB fő célja, hogy biztosítsa az árstabilitását. Minden ennek a célnak van alárendelve. Éppen ezért az EBC elnöke és a Tanács figyelemmel kíséri az árak fejlődését. Az infláció nem nőhet 2% fölé. Hogy a gazdaságpolitikát racionális szinten tartsák, az EBC igyekszik független maradni a politikai befolyásoktól.

Az EBC monetáris stratégiájának másik fő célja, a pénzforgalom mennyiségének növelése, melyet “money supply M3”-nak is neveznek. Az erős növekedés a nagymértékű infláció veszélyét hordozza. Az ECB referenciaértéke az átlagos évi M3 növekedést illetően 4.5%. Általában ezt a százalékot meghaladják.

Az ECB fő irányelveiről a kormányzó tanács dönt, a Maastrichti Egyezmény irányelveivel összhangban, beleértve a fő kamatlábak havi áttekintést is. A tanács kéthetente ül össze, amely a hat tagú végrehajtó tanácsból és az eurózóna központi bankjainak kormányzóiból áll. Legtöbbször az ECB főirodájában, Frankfurtban találkoznak. Időről időre az gazdasági és monetáris ügyek biztosa is részt vesz a találkozón.

A döntéshozatal ismételten a végrehajtó tanács kezében van, amely az elnökből, az alelnökből és a tanács által jóváhagyott négy másik testületi tagból áll. Míg minden tagállam bevezeti az eurót, a Főtanács szintén az elnökből, az alelnökből és az összes tagállam nemzeti bankjainak kormányzóból áll. A Főtanács feladata, hogy felkészítse a további országokat az euró bevezetésére.

Gazdaságpolitikai oldaláról nézve az ECB már összetettebb. Ha egy országnak nem az euró a pénzneme, akkor gazdasági és pénzügyi politikákat még össze kell hangolni. Ez azt jelenti, hogy például az ország alacsonyabb kamatlábbal támogathatja a fogyasztókat és az ipart a fogyasztást illetően, s ezáltal erősíti a gazdasági növekedést. Másrészt a költekezés visszafogásának és védelmének bátorítása, egy olyan gazdaságot jelenthet, ahol a növekvő infláció ellenőrzés alatt tartható a kamatlábak növelésével.

De a gazdasági és monetáris politika nem csupán kétirányú folyamat. A kamatlábemelés szintén bátoríthatja a külföldi befektetéseket, így növeli az ország fizetési mérlegét. Másrészt a kamatlábnövelés azt jelenti, hogy a kormánynak több kamatot kell fizetnie, mint amennyit kölcsönkér. Így az ECB-nek koordinálnia és összhangba kell hoznia a kamatlábakat igen sok tényezővel. Ez a törekvés igen bonyolult az euró-országok különböző inflációs szintje és az eltérő növekedési mutatók miatt. Az efféle “egyforma megfelelés”-politika a kamatlábakat illetően bírálható, de elkerülhetetlen, hogy egyetlen kamatláb legyen érvényes mind a ország számára.

Évek múlva vita tárgya lesz a transzparencia kérdése. Az Economic and Monetary Affairs Committee elégedetlenkedett amiatt, hogy az ECB zárt ajtók mögött hozza meg a döntéseit. Ez az állítás rendszeresen megcáfolja az ECB elnöke, aki rámutat, hogy az Eurogroupelnöke részt vesz a tanácskozásokon, s hogy az ECB elnöke gyakran jelen van az összehívások alkalmával.

Több politikus is kérte már, hogy nagyobb befolyása lehessen a kamatlábak megállapítására (legalábbis ez az ECB benyomása). Az ECB elnöke a múltban világossá tette azonban, hogy ha az EBC átpolitizált lenne, az intézmény többé nem tarthatná fenn hatékonyan az árstabilitást. Az ECB első elnökének szavait idézve, aki a következő választ adta a hasonló követelésekre: “Halljuk őket [a politikusokat], de nem hallgatunk rájuk.”

Az ECB jelenlegi elnöke Jean-Claude Trichet.