eu4journalists

A Gazdasági és Pénzügyi Unió, valamint az euró

2.A Stabilitási és Növekedési paktum

A Stabilitási és Növekedési Paktumot a német pénzügyminiszter, Theo Waigel terjesztette elő, azzal a céllal, hogy az biztosítsa az államháztartásokat, s ez által csökkentse az infláció veszélyét, összhangban a maastrichti konvergencia kritériumokkal. Eszerint a tagállamok éves költségvetési hiánya nem haladhatja meg a GDP 3%-át és az államadósság a GDP 60%-át. Valódi recesszió esetén magasabb deficit még ideiglenesen elfogadható. Ha azonban a rendkívül magas költségvetési hiány tartósan fennáll az adott tagállamban, a többi tagállam úgy dönthet, hogy szankciókat vet ki a GDP legalább 0.2%-áig. Ha a nagyarányú deficit még két év múlva is fennáll, a foglaló összegét bírságra váltják át. Ez az eljárás mindazonáltal tizenegy lépésből áll. A folyamatnak az a célja, hogy a tagállamokat a helyes költségvetésre kényszerítse, mielőtt még a szankciók életbe lépnének.

Az 1999-es kezdéskor a változások félelmet keltettek néhány tagállamban – különösen Németországban, ahol német márka Európa domináns, stabil valutája volt -, mások pedig nem támogatták az euró fejlődéséből következő szigorú gazdaságpolitikai fegyelmet. 2003-ban a Tanács a Bizottság ajánlásának következtében megállapította, hogy Franciaország és Németország is jelentős deficitben van. Ugyanezen év végén a Bizottság kidolgozott egy második javaslatot, amellyel a két országot az előírt határok közé igyekezett visszaszorítani. De a nem sikerült minősített többséget elérni a Bizottságban az ajánlat támogatására. Patthelyzetet jött létre, nagy bizonytalanságot okozva az EU pénzügyi szabályainak további alkalmazását illetően.

2004-ben a Bizottság elfogadta az SGP lehetséges reformjairól szóló kommunikációs pontokat. Egy évvel később a Tanács és a Bizottság elfogadta a megállapodás revízióit, azzal a szándékkal, hogy megszűntesse a 2003-as, Franciaország és Németország kapcsán kialakult kudarc nyomán létrejött bizonytalanságot. Ennek nyomán nagyobb rugalmasság vált elfogadhatóvá azon esetekben, amikor “gazdasági recesszió” okoz nagy deficitet. Továbbá a reformokon átesett SGP nyomatékosította, hogy miután a deficit 3% alá esik, a pénzügyi helyzetnek javulnia kell, mivel az államháztartási hiány gyors csökkenése meghatározó az öregedő lakosság költségvetésre gyakorolt hatásainak kezelésében.

Sokan úgy hiszik, hogy az egyezmény felhígult, s nehéz olyan szankciókat találni, amelyeket minden tagállam jóváhagy, hacsak a nagyfokú deficit nem áll fenn évekig. Így a dán és svéd euroszkeptikusok gyakran erre hivatkoznak, amikor elutasítják az euró bevezetését.

Mégis, az IMF és az ECB elfogadta, hogy az egyezmény javító hatású rendelkezései működnek. 2005-ben 13 ország volt eljárás alatt a nagy deficit miatt. 2007 júniusában hét maradt: Olaszország és Portugália az euro-zóna országaibol, az Egyesült Királyság, Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia.