Rövid EU-útmutató
3. A jövő felé
Az Unió motorja – a Bizottság
Az Európai Bizottság igen sok, naponta ismétlődő munkát végez az Európai Unióban. Felvázolja a javaslatokat és indítványokat az új európai jogszabályokkal kapcsolatosan, amelyeket bemutatnak az Európai Parlamentben és a Tanácsban. Ez biztosítja az EU döntéseinek betartását és a költségvetés ellenőrzését. Mindenki számára szavatolja továbbá, az európai bánásmódot és jogot.
A Bizottság a 27 tagállam által delegált 26 biztosból áll 26 Commissioners, és a Bizottság elnökéből, aki felelős a tárcák különféle hatáskörét illetően, mint pl. a vállalkozások és az ipar, a szállítás, az intézményközi kapcsolatok, a kommunikációs stratégia, a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés, stb. Mindezek a kabinet (a minisztériumi irodák) és a Főigazgatóság támogatását élvezik, melyek többnyire brüsszeli székhelyűek.
Az Elnök, José Manuel Barroso kinevezéséről az EU tagállamok kormányai hoztak döntést, amelyet az Európai Parlamentnek kellett jóváhagynia. A képviselőket a tagállamok kormányai jelölik ki a leendő elnökkel egyeztetve, de a Parlament jóváhagyásával. A Bizottság négy éves időtartamra van kinevezve, de a Parlament által bármikor feloszlatható. A Bizottság a tagországok kormányaitól függetlenül működik.
A Bizottság az EU motorjának tekinthető. Új indítványokat terjeszt be, óvva az Unió érdekeit, olykor a tagállamok egyéni érdekeivel szemben is. A Bizottság elnöke a “gépkezelő”, aki az EU előrehaladásán munkálkodik, és serkenti a biztosokat és a Bizottság egészét. Az elnök képviseli a Bizottságot az Európai Tanáccsal való találkozásokkor, valamint az EU más intézményeivel együtt a világ más részein.
Bővítés – mélyebb, nagyobb és szilárdabb Európa
Az Európai Bizottság azon dolgozik, hogy biztosítsa a bővítést, mint az egyik legerőteljesebb politikai eszközt, amely kiterjed a béke övezetére és a stabilitásra, a szabadságra és a demokráciára, valamint a prosperitásra és a szolidaritásra Európa-szerte. A bővítési folyamat szándéka és kihívásai egy egységes EU-álláspontot feltételeznek, jól informálva a polgárokat. A Bizottság ugyanakkor hangsúlyozza a csatlakozni kívánó országok számára a szigorú feltételek teljesítésének szükségességét.
Az új tagállamok felvehetőek az Unióba – az ún. „bővítés” keretében – amennyiben valóban eleget tesznek a feltételeknek. A folyamat a társulni kívánó országok EU-tagsági kérelmének benyújtásával kezdődik. Amikor a jelenlegi tagállamok a Bizottsággal és a Parlamenttel együtt elfogadják a társulási kérelmet, a csatlakozni kívánó ország ‘jelölt ország’ státusát kapja. A jelölt ország ezután részletes tárgyalásokat folytat a Bizottsággal a csatlakozásról.
Valójában a jelölt országnak eleget kell tennie az ún. „koppenhágai kritériumok”-nak, s az EU jelenlegi jogrendszerét (acquis communautaire) teljességében alkalmaznia kell a saját jogrendszerében, valamint bizonyítania kell, hogy jól funkcionáló demokráciával és gazdasággal rendelkezik. Amikor a tárgyalások befejeződtek, a csatlakozási szerződést minden tagállamnak - és magának a jelölt országnak is - jóvá kell hagynia. A csatlakozásról az új tagállamok többnyire referendum útján döntenek.
2004 májusáig az Unió 15 tagországból állt, összesen 375 millió lakossal. Azután több kelet- és közép-európai ország társult az EU-hoz. Bulgária és Románia 2007-ben csatlakozott, az EU összlakosságát közel 500 millió főre bővítve. Horvátország tárgyal a csatlakozásról, és valószínűleg a következő években csatlakozni fog. Törökország ugyancsak jelölt ország, és 2015-ben, vagy később társulhat, miután teljesítette a csatlakozási feltételeket. Az EU alapvető anyagi segítséget nyújt, és tanácsokkal látja el a jelölt országokat a csatlakozáshoz való felkészülés folyamán. A Bizottság Bővítési Főigazgatósága Enlargement DG a felelős a jelölt országokat illetően.
Változások a láthatáron
Most, hogy az Unió 27 tagországból áll, és hogy hamarosan újabb országok csatlakozása várható, az EU-nak hatékonyabb korszerűsítésre és határozathozatali rendszerre van szüksége. Ám az intézkedéseknek egyformán méltányosnak kell lenniük a régi és az új, valamint a kisebb és a nagyobb tagállamok számára is.
Minden EU tagállam bizonyos számú szavazattal rendelkezik, amellyel a Minisztertanács döntéshozatalaikor élhet. A tagállamok lakossága szintén meghatározott számú képviselőt választ az Európai Parlamentbe. Hagyományosan ez a szám igazodik az adott ország népességének viszonylagos számához.
2004 . október 29-én 25 tagállam és a három tagjelölt ország, Románia, Bulgária és Törökország kormányfői és külügyminiszterei találkoztak Rómában, hogy aláírják az európai alkotmány tervezetét. A ratifikálási folyamat elé azonban nehézségek gördültek, amikor a francia és holland polgárok a 2005-ös népszavazás útján elutasították az alkotmányt. Az EU-ban a halasztásra elsősorban úgy tekintettek, mint alkalmas időpontra, hogy elgondolkodjanak a következőkön: hogyan haladhat előre az Unió integrációja oly módon, hogy a polgárok, a civil társadalom, a szociális partnerek, a nemzeti parlamentek, és hogy minden politikai párt részt vegyen a folyamatokban, s hogy mindannyian úgy érezzék, nézeteiket figyelembe vették.
Az alkotmány sorsáról aktív viták folytak a 2007-es német elnökség idején, majd egy olyan időszak után, amelyre az elutasítás volt jellemző, végül elfogadták. Márciusban, a Római Egyezmény ötvenedik évfordulóján, a Berlini Nyilatkozatot az összes tagállam elfogadta, azzal a feltett szándékkal, hogy mindannyian egyetértenek az új alkotmány tervezetével. 2007 júniusában, Brüsszelben, az Európa Tanácsban a 27 állam- és kormányfő egyetértett abban, hogy az új reform-egyezmény felváltsa a visszautasított alkotmányt. A Tanács azt reméli, hogy az új egyezmény lehetővé teszi, hogy az EU szembenézzen a 21. század kihívásaival, és megvalósíthassa valódi lehetőségeit.
Az alkotmány végleges szövegét az Európa Tanács 2007. október 17-ei és 18-ai nem hivatalos lisszaboni értekezletén jóváhagyták. A hivatalos aláírási ceremónia 2007. december 13-án zajlott le Lisszabonban (s így az EU túljutott azon a válságon, amelyet az Európai Alkotmánnyal kapcsolatos francia és holland elutasítás jelentett).
Ha minden tagállam sikeresen ratifikálja, az új egyezmény 2009-ben, az európai parlamenti választások idején léphet életbe. A legtöbb tagállam azt szeretné, hogy a folyamat már korábban, 2008 folyamán befejeződjön, miután saját parlamentjeik ratifikálták azt. Leginkább Írország ragaszkodik ahhoz, hogy népszavazást tartson az ügyről, mióta alkotmányosan kötődik népszerű szavazási rendszerhez.
Az új Lisszaboni Egyezmény az Európai Unió szükséges modernizációjára és reformjára fókuszál. A kibővített Uniót még demokratikusabbá szeretné tenni; a polgárok jövőjéért felelősséget igyekszik vállalni, és az olyan globális kihívásokra is választ kíván adni, mint pl. a klímaváltozás, a biztonság és a fenntartható fejlődés.
A fontos politikai változások és az intézmények megújulásának kulcselemei a következők:
- a Kettős többség elvén alapuló átláthatóbb szavazási rendszer a Tanács döntéseikor (a tagállamok 55%-os és az Európai Unió lakosságának 65%-os támogatása szükséges az EU törvényhozásakor, mint jogosult, illetékes többség). Az új szavazási rendszer csak 2014-ben lép életbe, az erős lengyel szembenállás miatt;
- a biztosok számát 27-ről 15-re csökkentik 2014-ig;
- a MEP tagok számának redukálása maximum 750-re (országonként minimum 6 és maximum 96);
- a nemzeti parlamentek erősítése, lehetővé téve, hogy a szubszidiaritás elve alapján működjenek;
- egyedüli jogi személy az EU képviseletében;
- kilépési klauzula, lehetővé téve a tagok számára, hogy elhagyják az EU-t;
- a jogosult többség kiterjesztése szavazás esetén 40 politikai területre (ezek főként a menedékjoggal, a bevándorlással, a rendőrségi és jogi együttműködéssel kapcsolatosak);
- reagálás az új kihívásokra, mint pl. a klímaváltozás és az energia megőrzés
- az alapvető jogok tudatosítása.